A történeten túl engem leginkább az elbeszélés módja, a gyönyörű elbeszélői stílus ragadott meg, töbször is lélegzetállítóan hatott rám, illetve maguk a szereplők, mint „a babonaság karjaiba taszított szegény, nyomorult nép” és mint jellemek is.

Sofi Oksanen előző, „Norma” című regényében a póthajüzlet volt a központi téma, most pedig a petesejtkereskedelem. Egy újabb megdöbbentő, felháborító jelenséget választott tehát, amelyről többnyire nincs tudomásunk vagy nem veszünk tudomást…

Egyszerűen lebilincselő, ahogyan Kehlmann felépítette a történetet, és rendkívül élvezhető és szórakoztató módon bemutatta a két tudóst, kalandos életüket. Nem hiszem, hogy lenne rá jobb mód kevésbé száraz, olvasmányos és emlékezetes formában hasonló tudományos jellegű témákról új(abb) ismereteket szerezni, mint egy olyan regény, amelyben a szerző érdekfeszítően hívja fel az egyszerű olvasó figyelmét a tudomány oltárán bemutatott áldozatokra ‒ jelen esetben a 18. század Poroszországában és a nagyvilágban.

Szabó Magda ebben a kötetben férjének állít maradandó emléket. Szobotka Tibor a Kortárs című folyóirat felkérésére kezdte el írni a memoárját, a számára legfontosabb résszel kezdve ‒ írói pályájának kudarcait rögzítve, és ezzel egyidőben össze is foglalja saját, ezt a kevésbé közismert pályát (a „Megmaradtam Szobotkának” című fejezetben).

A Nyusziék. Naplók 1950-1958 teljesen új megvilágításba helyezték előttem ezt a kapcsolatot, és szerintem a legkétkedőbbeket is meg tudnák győzni arról, hogy igenis létezik a sírig tartó igaz szerelem, az igazi összetartozás, és hogy nem érdemes kevesebbel beérni ‒ ahogyan Szabó Magda sem érte be kevesebbel, hanem állhatatosan várta, hogy egy nap majd rátaláljon.

Heyman Éváról először 2015-ben hallottam, azt megelőzően, hogy az év októberében szobrot avattak a Rhédey-kertben nemcsak az ő, hanem az 1944 május-júniusában deportált összes nagyváradi zsidó gyermek emlékének. Emlékszem, nagy esemény volt, nagyon sokan voltak jelen, és mint érdeklődőre, rám is nagy hatással volt.

Először olvastam! Az „Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája” García Márquez egyetlen regénye, amely nagyon sokáig ‒ tavaly májusig ‒ hiányzott a gyűjteményemből, és nem csak fizikai formában, hanem tartalmilag is kimaradt az olvasmányaimból.

A „Zsákutca két irányból. Köszönjük neked, Kondukátor!” című, a Kossuth Kiadó gondozásában 2020-ban megjelent kötet nekem szánt, még tavasszal átvételre váró példányának híre nagy örömet okozó meglepetés volt számomra.

„A Markoláb” az első olyan kötet, amelyet recenzióba kaptam azóta, hogy saját könyves oldalam van (2020 december vége), ezért szintén különleges helyet foglal el az itt bemutatott kötetek sorában.

Zsolt Béla neve szó szerint váratlanul feltűnt a legalsó polcok egyikén. Nem is gondolkodtam rajta, hogy tartsam-e magamnál a kötetet, hisz már számtalanszor volt rá példa, hogy valahol, teljesen véletlenül, rábukkanok egy olyan íróra, aki már hosszabb ideje foglalkoztat.