Sofi Oksanen előző, „Norma” című regényében a póthajüzlet volt a központi téma, most pedig a petesejtkereskedelem. Egy újabb megdöbbentő, felháborító jelenséget választott tehát, amelyről többnyire nincs tudomásunk vagy nem veszünk tudomást…

Egyszerűen lebilincselő, ahogyan Kehlmann felépítette a történetet, és rendkívül élvezhető és szórakoztató módon bemutatta a két tudóst, kalandos életüket. Nem hiszem, hogy lenne rá jobb mód kevésbé száraz, olvasmányos és emlékezetes formában hasonló tudományos jellegű témákról új(abb) ismereteket szerezni, mint egy olyan regény, amelyben a szerző érdekfeszítően hívja fel az egyszerű olvasó figyelmét a tudomány oltárán bemutatott áldozatokra ‒ jelen esetben a 18. század Poroszországában és a nagyvilágban.

Szabó Magda ebben a kötetben férjének állít maradandó emléket. Szobotka Tibor a Kortárs című folyóirat felkérésére kezdte el írni a memoárját, a számára legfontosabb résszel kezdve ‒ írói pályájának kudarcait rögzítve, és ezzel egyidőben össze is foglalja saját, ezt a kevésbé közismert pályát (a „Megmaradtam Szobotkának” című fejezetben).

A Nyusziék. Naplók 1950-1958 teljesen új megvilágításba helyezték előttem ezt a kapcsolatot, és szerintem a legkétkedőbbeket is meg tudnák győzni arról, hogy igenis létezik a sírig tartó igaz szerelem, az igazi összetartozás, és hogy nem érdemes kevesebbel beérni ‒ ahogyan Szabó Magda sem érte be kevesebbel, hanem állhatatosan várta, hogy egy nap majd rátaláljon.

Heyman Éváról először 2015-ben hallottam, azt megelőzően, hogy az év októberében szobrot avattak a Rhédey-kertben nemcsak az ő, hanem az 1944 május-júniusában deportált összes nagyváradi zsidó gyermek emlékének. Emlékszem, nagy esemény volt, nagyon sokan voltak jelen, és mint érdeklődőre, rám is nagy hatással volt.

Először olvastam! Az „Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája” García Márquez egyetlen regénye, amely nagyon sokáig ‒ tavaly májusig ‒ hiányzott a gyűjteményemből, és nem csak fizikai formában, hanem tartalmilag is kimaradt az olvasmányaimból.

A „Zsákutca két irányból. Köszönjük neked, Kondukátor!” című, a Kossuth Kiadó gondozásában 2020-ban megjelent kötet nekem szánt, még tavasszal átvételre váró példányának híre nagy örömet okozó meglepetés volt számomra.

„A Markoláb” az első olyan kötet, amelyet recenzióba kaptam azóta, hogy saját könyves oldalam van (2020 december vége), ezért szintén különleges helyet foglal el az itt bemutatott kötetek sorában.

Zsolt Béla neve szó szerint váratlanul feltűnt a legalsó polcok egyikén. Nem is gondolkodtam rajta, hogy tartsam-e magamnál a kötetet, hisz már számtalanszor volt rá példa, hogy valahol, teljesen véletlenül, rábukkanok egy olyan íróra, aki már hosszabb ideje foglalkoztat.

Szerettem volna ismét olvasni tőle, valami számomra újat, ismeretlent, ezért döntöttem úgy, hogy megvásárolok egy újabb kötetet, szám szerint a második Márai-kötetet, ami a polcaimon található (az első és mostanáig egyetlen „A gyertyák csonkig égnek” volt). Két kötetről hallottam/olvastam az elmúlt évben több mint kedvező kritikákat, „Az igazi” és az „Eszter hagyatéka” kapcsán. Így esett a választásom „Az igazi”-ra.

Han Kang könyve a polcaimon található olyan ritkaságok közé tartozik, amelyeket csak azért vásároltam meg hosszas fontolgatás után, mert magyar nyelvű megjelenését követően egyszerre nagyon felkapott lett, és csupa pozitív visszajelzéseket kaptam/hallottam vele kapcsolatban.

Statisztikák alapján Paulo Coelho az elmúlt tizenöt évben Magyarország legnépszerűbb külföldi szerzője volt. A brazil író nevével másodéves hallgatóként találkoztam először, éppen Veronika meg akar halni című regénye kapcsán, amelyet egyik lakótársam jóvoltából olvashattam el.

Az Iráklióban született Nikosz Kazantzakisz a legtöbbet fordított görög írók egyike. 1957-ben, halálának évében irodalmi Nobel-díjra jelölték, és csak egy szavazattal maradt el Albert Camus mögött, aki a szoros verseny kapcsán azt nyilatkozta, hogy ő maga is inkább Kazantzakisznak ítélte volna oda ezt a kitüntetést.

2012 telén hónaphosszat mást se csináltam, mint reggeltől estig olvastam, és kutattam az Irodalmi Nobel-díjas írók életét és munkásságát, azzal a szándékkal, hogy újabb és újabb felfedezésre váró neveket és címeket találjak. Ez a lelkes elfoglaltság a székelyhídi könyvtári kölcsönzések mellett nem kevés könyvrendeléssel is járt, és így akadtam rá Saramago nevére is, aki 1998-ban nyerte el ezt a kitüntetést. (...)

Mindaddig, amíg Földvári András Elmentem világgá! című kötetének negyvenegyedik oldalán nem olvastam, hogy „a világ űrkorszak gótikája”, a Sydney-i operaház ‒ a szerző kedvenc épülete ‒, egy kagylóhéjra emlékeztet, sohasem jutott eszembe hasonlítani valamihez ezt a csodát. (...)

Nagyon szeretem Remarque regényeit, egyrészt a stílusuk, másrészt a párbeszédeik miatt, és azért is, mert mindig arra emlékeztetnek, hogy mennyi mindent nélkülözhetünk vagy veszíthetünk el egyik pillanatról a másikra.

Ljudmila Ulickaja nevével néhány évvel ezelőtt, a „Médeia és gyermekei” című regénye kapcsán találkoztam először, és bár nagyon tetszett a könyv, jó ideig nem olvastam semmi mást a kortárs orosz írótól. Az 1995-ben Franciaországban kiadott Az 1995-ben Franciaországban kiadott „Szonyecska” Ulickaja első regénye, amellyel tulajdonképpen egy csapásra híressé vált, előbb Oroszországban, majd világszerte is.

A Kölnben született Heinrich Böllt szokás „a németek lelkiismereté”-nek nevezni, mivel műveiben a lehető legnagyobb hitelességgel ábrázolta Németország és a német társadalom háborús múltját. 1939-ben őt is behívták katonának a Wehrmachtba, többször is megsebesült és amerikai fogságban is volt. Ő volt az első német író a második világháború után, aki (1972-ben) Nobel-díjat kapott.

Ritkán fordul elő velem, hogy frissen megjelent, széles körben népszerűsített könyveket vásároljak meg előzetes elolvasás nélkül, de Babarczy Eszter könyvével tavaly kivételt tettem.

A könyvtolvaj az egyik azok közül a könyvek közül, amelyeket utólag találtam meg: ugyanis a könyv alapján készült 2013-as filmet előbb láttam, minthogy olvastam volna a történetet. Az azóta eltelt években háromszor olvastam újra a könyvet, és azt hiszem, ugyanennyiszer láttam a filmet is.

A lét elviselhetetlen könnyűsége egy nagyon fontos regény számomra, amely egyrészt a cseh kommunizmus éveit állítja reflektorfénybe, másrészt pedig sajátos módon segít belelátni egy megrögzött szoknyabolond szerelmi életébe is.

A skandináv országokban az észt-finn származású Sofi Oksanen még 2003-ban lett nagy kedvenc, Sztálin tehenei című első regényének megjelenése után. A Tisztogatás is rögtön első számú bestsellerré vált Finnországban és nemzetközileg egyaránt, én magam is e sokkoló könyv kapcsán találkoztam először az író nevével, és (miután előzőleg kikölcsönöztem a székelyhídi könyvtárból) 2013 decemberében meg is vásároltam ezt a kötetét.

Gabriel García Márquez elsősorban újságíró volt, ő is több alkalommal így nyilatkozott magáról, és nem is hagyott fel szakmájának gyakorlásával és pártfogásával azután sem, hogy világhírű íróvá vált, éppen a Száz év magánynak köszönhetően. Nagy rajongója vagyok a kolumbiai (újság)írónak, aki „csak másodsorban” volt tehát nagy regényíró.

Gárdos Péter néhány évvel ezelőtt íróként is méltán vált népszerűvé, jóllehet világszerte rendezőként ismert. A Hajnali láz című első regényének köszönhető ez a népszerűség, amelyet ráadásul egyedülálló módon kapcsolt fő foglalkozásához, ugyanis a könyvből 2015-ben készített egy nagy sikerű filmet is.

2014-ben találkoztam először Murakami Haruki nevével, amikor is úgy döntöttem, hogy a Birkakergető nagy kaland című regényét kezdem el olvasni, azonban ez a furcsa történet, amely a legjelentősebb művei között van számon tartva, akkor egyáltalán nem fogott meg.