A történeten túl engem leginkább az elbeszélés módja, a gyönyörű elbeszélői stílus ragadott meg, töbször is lélegzetállítóan hatott rám, illetve maguk a szereplők, mint „a babonaság karjaiba taszított szegény, nyomorult nép” és mint jellemek is.

Szabó Magda ebben a kötetben férjének állít maradandó emléket. Szobotka Tibor a Kortárs című folyóirat felkérésére kezdte el írni a memoárját, a számára legfontosabb résszel kezdve ‒ írói pályájának kudarcait rögzítve, és ezzel egyidőben össze is foglalja saját, ezt a kevésbé közismert pályát (a „Megmaradtam Szobotkának” című fejezetben).

A Nyusziék. Naplók 1950-1958 teljesen új megvilágításba helyezték előttem ezt a kapcsolatot, és szerintem a legkétkedőbbeket is meg tudnák győzni arról, hogy igenis létezik a sírig tartó igaz szerelem, az igazi összetartozás, és hogy nem érdemes kevesebbel beérni ‒ ahogyan Szabó Magda sem érte be kevesebbel, hanem állhatatosan várta, hogy egy nap majd rátaláljon.

Az Iráklióban született Nikosz Kazantzakisz a legtöbbet fordított görög írók egyike. 1957-ben, halálának évében irodalmi Nobel-díjra jelölték, és csak egy szavazattal maradt el Albert Camus mögött, aki a szoros verseny kapcsán azt nyilatkozta, hogy ő maga is inkább Kazantzakisznak ítélte volna oda ezt a kitüntetést.

A Kölnben született Heinrich Böllt szokás „a németek lelkiismereté”-nek nevezni, mivel műveiben a lehető legnagyobb hitelességgel ábrázolta Németország és a német társadalom háborús múltját. 1939-ben őt is behívták katonának a Wehrmachtba, többször is megsebesült és amerikai fogságban is volt. Ő volt az első német író a második világháború után, aki (1972-ben) Nobel-díjat kapott.

A lét elviselhetetlen könnyűsége egy nagyon fontos regény számomra, amely egyrészt a cseh kommunizmus éveit állítja reflektorfénybe, másrészt pedig sajátos módon segít belelátni egy megrögzött szoknyabolond szerelmi életébe is.