A lét elviselhetetlen könnyűsége egy nagyon fontos regény számomra, amely egyrészt a cseh kommunizmus éveit állítja reflektorfénybe, másrészt pedig sajátos módon segít belelátni egy megrögzött szoknyabolond szerelmi életébe is.

Szépirodalom magasfokon. Talán ez a két szó érzékelteti a legjobban azt, hogy mit jelent számomra A lét elviselhetetlen könnyűsége és miért ajánlom elolvasásra. Választékos és szívszorítóan könnyed, tiszta és pontos, egyszerűen csodálatos olvasásélmény.

Fejezetenként ismerjük meg Tomaš és Tereza kapcsolatát, újabb és újabb részletekre derül fény a különböző filozófiai témákat és kérdéseket feszegető szerkezeti egységekben, és mindeközben kirajzolódik előttünk a cseh kommunizmus világa, az 1968-as prágai tavasz eseményei, az orosz invázió és az elvesztett ügy, a bukás miatt érzett gyűlölet, majd pedig a kényszerű elfogadás időszaka.

Kundera részt vett a prágai tavasz sorsfordító eseményeiben, ami miatt ki is zárták a kommunista pártból, a Prágai Film- és Előadóművészeti Akadémián sem taníthatott tovább. Ezért 1975-ben Franciaországba emigrált, és 1981-ben megkapta a francia állampolgárságot. Cseh és francia nyelven is írt, 1993-tól azonban csak franciául ( A lét elviselhetetlen könnyűségé-t cseh nyelven írta).

Kundera két szereplő életútjának találkozása és közös folytatása által próbál válaszokat adni az élet nagy kérdéseire (vagy legalábbis megfogalmazni ezeket), az egyik alapvető emberi kapcsolatot, a szerelmi kapcsolatokat választva szemléltető eszközül.

A regény hét fejezete ugyanakkor éppen ezért rejt magában sokkal többet, mint csupán egy férfi és egy nő szerelmének a története. Ehhez pedig csekély számú mellékfonalra és mellékszereplőre van szükség, akik közül kiemelkedik például Tomaš legfontosabb és legállandóbb szeretője, a festő Sabina magát mindentől függetleníteni akaró alakja.

A regény legértékesebb és legsajátságosabb tulajdonsága ugyanakkor szerintem a mély filozofikusság. Ha nem vagy jártas a filozófiatörténetben, és nem is igazán érdekelnek vagy inkább elijesztenek a filozófiai témák, akkor ez a könyv igenis felkeltheti az érdeklődésed néhány vonatkozásban, de legalábbis a érthető és izgalmas módon kapcsol be ennek a tudományágnak egy kicsike szeletébe.

Filozófiai, klasszikus zenei utalásai és eszmefuttatásai, a görög mitológiából ismert alakok és történetük megidézése rendkívüli módon elgondolkodtatóak, és egy sor kérdést vetnek fel, amelyek nyugtalanítóak. Például rögtön a könyv első két oldalán felvetődik az örök visszatérés Nietzsche-i gondolata: „Szögezzük le, hogy az örök visszatérés gondolata bizonyos perspektívát jelent, melyben a dolgok másnak mutatkoznak, mint amilyennek ismerjük őket: mulandóságuk enyhítő körülménye nélkül jelennek meg. Ez az enyhítő körülmény ugyanis megakadályoz bennünket abban, hogy bármilyen ítéletet hozzunk. Hogyan ítélhetnénk el valamit, ami elmúlik? Az elmúlás pírja a nosztalgia varázsával ragyog be mindent: a guillotine-t is.” Ezen az alapon nyugszik a regény alapvető témája is: a lét elviselhetetlen könnyűsége vagy nehézsége, amelyek meghatározásába Kunera megpróbálja az olvasót is bevonni.

A mélységek sokoldalúsága az, ami a leginkább tetszik ebben a regényben, és amiért érdemesnek tartom a gyakori újraolvasásra. A történet érdekfeszítő, éles és fájdalmas, elejétől a végéig, a nagy gonddal megkomponált szerkezet, a kifinomult stílus pedig csak még hangsúlyosabbá teszik ezeket a jellemzőket.

A lét elviselhetetlen könnyűsége számomra olyan, mint egy reveláció. Kundera rendkívüli mesterségbeli tudással és műveltséggel megválasztott szavakkal szól hozzánk a regény oldalairól, egyedi módon váltogatva a cselekmény és az emlékezés idősíkjait, végig figyelve arra, hogy az egyedül lehetséges és mégis meglepő lezárásig kíváncsian lapozzunk.

„Tomašt tulajdon szülei is elítélték, és kijelentették, hogyha Tomaš nem hajlandó törődni a fiával, ők, Tomaš szülei sem törődnek többé saját fiukkal. Közben tüntetően jó kapcsolatban maradtak a menyükkel, és széltében-hosszában dicsekedtek példamutató viselkedésükkel és igazságérzetükkel.

Így sikerült Tomašnak rövid időn belül megszabadulni a feleségétől, a fiától, az anyjától meg az apjától. Mindannyiukból csak egyvalami maradt meg benne: a nőktől való félelem. Vágyott a nőkre, de félt tőlük. Valamiféle kompromisszumot kellett kötnie a félelem és a vágy között; ezt a kompromisszumot erotikus barátságnak nevezte. Szeretőinek azt állította, hogy csak az érzelgősségtől mentes kapcsolat, melyben az egyik fél sem formál jogot a másiknak életére és szabadságára, csak az ilyen kapcsolat adhat mindkettőjüknek boldogságot.

S mert biztosítani akarta, hogy az erotikus barátság sohase csapjon át a szerelem erőszakosságába, csak nagyon hosszú szünetek közbeiktatásával találkozott állandó szeretőivel. Ezt a módszert tökéletesnek tartotta, és gyakran népszerűsítette barátai körében.”