Ezek az emberek hősök. Az új történelem hősei. A sztálingrádi vagy a waterlooi csata hőseihez hasonlították őket, de ők valami többet mentettek meg, nemcsak a szülőhazájukat, hanem magát az életet. Az élet idejét. Az élő időt. Csernobillal az ember kezet emelt mindenre, Isten egész világára, ahol az emberen kívül még sok ezer más lény, állat és növény él. Amikor eljártam a likvidátorokhoz … Hallgattam a történeteiket arról, hogyan végezték (elsőként és először!) új emberi, nem emberi munkájukat: földbe temették a földet, vagyis különleges betonbunkerekbe földelték el a fertőzött rétegeket, minden lakójával ‒ bogarakkal, pókokkal, lárvákkal ‒ együtt. Különféle rovarokat temettek el, melyeknek még a nevét sem tudták. Nem emlékeztek rá. Ők egész másképp fogták föl a halált, náluk ez a madártól a pillangóig mindenre kiterjedt. Az ő világuk már egy másik világ volt ‒ az élet új jogával, új felelősséggel és új bűntudattal. Állandóan jelen volt az idő témája a történeteikben, azt mondták, először, soha többé, örökre. Emlékezetükbe idézték, hogyan utaztak át az elhagyatott falvakon, ahol találtak néha egy-egy magányos öregembert, aki nem akart elmenni a többiekkel, vagy visszatért később az idegen tájakról: ott ültek esténként, gyújtóssal világítva, kaszáltak, sarlóval arattak, fejszével vágták a fát az erdőben, imádkoztak az állatokhoz és a szellemekhez. Olyan volt minden, mint kétszáz évvel azelőtt, miközben valahol a magasban űrhajók repültek. A farkába harapott az idő, összeért a kezdet és a vég. Akik ott voltak, azok számára Csernobil nem ért véget Csernobilban. Nem háborúból, hanem mintha egy másik világból jöttek volna haza. Megértettem, hogy teljesen tudatosan alakították át a szenvedésüket új tudássá, és megajándékoztak minket vele: nézzétek, valamit kezdenetek kell ezzel a tudással, valahogy hasznát kell vennetek.”
(A szerző öninterjúja az elhallgatott történetről és arról, hogy Csernobil miért teszi kétségessé a világképünket című fejezetből)

1948. május 31-én született Szvetlana Alekszijevics fehérorosz író, oknyomozó újságíró.

2015-ben Irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki „többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet”.
Csernobili ima című vallomásregénye 1997-ben jelent meg.
Ezt a 2019-ben megjelent kiadását 2020 január végén vásároltam a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltban.
Nem olvastam semmi mást az írótól, sem előtte, sem azóta.
Túl sok szenvedés és fájdalom ...