„Folyton új dolgok történnek, s te most már
kívül vagy rajtuk. Borotválkozom,
s eszembe jutsz: könny csordul arcomon
és megállok: céljaim fele voltál
és fele szabad tetteimnek, óh, bár
több lettél volna! Élek, folytatom
a munkás napot, s minden utamon
együtt kísér a dús emlék s a sóvár
hiány… De minden könnyem és utam
mit ér? mit, édes társam, társtalan?
A valóság, a jelen, oda van!
Csak tükröd őriz, tükröd, én, a lélek,
tükör, melyből kirepűltek a képek,
bolond tükör, mely azt hiszi, hogy éltet!”

(Bolond tükör
, 7. szonett)

1900. március 31-én született Szabó Lőrinc Kossuth-díjas költő, műfordító.

Nagyon rejtélyes és a külvilág elől takargatott személyiségével igazi különcnek számított, és ez egyaránt megnyilvánult a szakmai és a szerelmi életében is.
Imádta a nőket, az éjszakai életet.
1924-ben szerelmes lett felesége, Mikes Klára (Mikes Lajos, Az Est-lapok irodalmi szerkesztője lánya) legjobb barátnőjébe, a szintén házas Vékesné Korzáti Erzsébetbe. Kapcsolatuk tönkretette mindkettejük házasságát, egész életét, ám Szabó Lőrinc sem feleségétől, sem szeretőjétől nem tudott megválni.
Huszonöt éven keresztül titkolt szerelmük tragikus véget ért: Korzáti Erzsébet öngyilkosságot követett el, Szabó Lőrinc pedig soha nem tudta feldolgozni a veszteséget és a bűntudatot, és még jobban magába zárkózott.
A kiválasztott vers Szabó Lőrinc A huszonhatodik év. Lírai rekviem százhúsz szonettben című kötetében olvasható, melyben meggyötört szerelmüknek állított emléket, mintegy felvállalva ‒ igaz, túl későn ‒ érzéseit.
A fotó kis, Sziget Könyvkiadós kötetét még 2004-ben kaptam, jó tanulmányi eredményeim díjaként. Ma sokkal jobban örülök neki, mint tizenhét évvel ezelőtt.