Ifjúkoromban sokat írtam, de semmi olyat, amit elfogadhatónak találtam volna. Körülbelül harmincéves voltam, amikor vettem a bátorságot, hogy elküldjem néhány kiadónak A hit elsőbbségét ‒ könyvemhez egy akkoriban híressé lett Maritain-esszé címét vettem kölcsön. Sok mindent elmondtam magamról ebben a műben. Lázadoztam az engem oly sokáig elnyomásban tartó spiritualizmus ellen, és az azzal szembeni undoromat olyan, általam ismert fiatal hölgyek történetén keresztül akartam kifejezni, akik többé-kevésbé önként váltak a spriritualizmus áldozataivá. Nagy hangsúlyt fektettem a rosszhiszeműségre, ami e jelenségtől elválaszthatatlannak tűnt ‒ és tűnik még ma is ‒ számomra. Így jutottam el ahhoz a nehéz feladathoz, hogy megpróbáljam hallhatóvá tenni a hazugság hangjait ‒ és csendjeit. Mint jóval később, A megtört asszonyban, itt is a nyelvhasználattal próbáltam elleplezni az igazságot. Úgy vélem, Chantal naplója ebből a szempontból meglehetősen jól sikerült.

1908. január 9-én, 113 évvel ezelőtt született Simone de Beauvoir író, filozófus.

A fenti idézet 1937-ben írt első regényének, A hit hatalmának előszavában olvasható. Az öt fiatal nő története, akik mindannyian saját életük kötöttségeinek rabjai, csak 1979-ben jelent meg Franciaországban, és olyan lét- és morális kérdéseket tárgyal, amelyekkel később, filozófusként, Beauvoir is foglalkozott.