Erosz nélkül nincs alkotás. Erosz természetesen nemcsak a szerelmes pillanat, hanem az a megszállottság, melynek árama nélkül nincs közünk munkánkhoz. Mi közvetíti ezt az áramot, mi idézi föl ezt a megszállottságot? Kis, kegyelemszerű, mindennapos csodák: egy nő pillantása, egy táj fénytörése, mely életérzést kelt bennünk, egy sor egy könyvben, valamilyen semmiség. De ez a semmiség minden.

1900. április 11-én, 121 évvel ezelőtt született Márai Sándor író, költő, újságíró.

2015-ben készített olvasónaplós jegyzeteim között keresgéltem a számomra fontos idézetek között, és végül Márai naplójegyzeteiben találtam meg a megfelelőt. Keresgélés közben elszégyelltem magam amiatt, hogy nagyon kevés, megdöbbentően kevés könyvét olvastam.
A tíz éve vezetett olvasónaplóimban mindösszesen négy kötete szerepel: A gyertyák csonkig égnek (ez volt az első találkozás), a Napló 1943-1944, az Egy polgár vallomásai és a Füves könyv. Ennyi.
Emlékszem, hogy a Napló 1943-1944 olvasásakor annyira fellelkesedtem, és annyira rabul ejtett Márai stílusa, hogy hosszú időre bele akartam feledkezni a könyveiben megörökített évekbe, korba, egyiket a másik után akartam olvasni. De nem így történt ..., és ennek már lassan hat éve.
Levettem tehát a még olvasatlan könyveim polcáról Az igazit. 2020 novemberében vásároltam meg bookline-ról, és azt hiszem ‒ így utólag ‒, hogy a tudatalattim közreműködésével.