Könyvtáram jelenleg körülbelül négyszáz könyvből áll, ebből a nagyváradi polcaimon 360 a kötetek száma: friss újrakiadások, régebbi kiadások és régiségek is megtalálhatóak köztük.
Egy nem éppen méretes könyvtárról van tehát szó, és ez annak is köszönhető, hogy sok-sok éve nagyon megfontoltan vásárolok, és sokat jártam/járok könyvtárba (Nagyváradon és Székelyhídon egyaránt).
Alapvetően olyan könyv kerülhet a polcomra, amit azt megelőzően, hogy odakerülne, már elolvastam, és tudom, hogy még sokszor újra fogom olvasni vagy bele fogok lapozni egy-egy idézetért, keresett szövegért. Ezért egész polchosszokat töltenek meg a hozzám legközelebb álló írók összes (vagy még mindig nem összes) művei mellet (így például Szabó Magda, Radnóti Miklós, Gabriel García Márquez kötetei) a különböző témákhoz kapcsolódó kiadványok. Olyan területekről van szó, amelyek mindig is érdekeltek és érdekelnek a mai napig, például világtörténelem, építészeti örökség, mitológia, irodalomtörténet, stb.
Nagyon kevés viszont azoknak a könyveknek a száma, amelyek körül állandó a reklám, és amelyekről hónapokon keresztül mindenhol és mindenkitől hallani vagy olvasni lehet. E néhány kötet esetében a következő a helyzet: hallottam-olvastam részleteket belőlük, és ennyi elégnek bizonyult ahhoz, hogy eldönthessem, kell vagy nem ez vagy az a könyv nekem. De még így is kockázatosnak tűnik a vásárlás. Tavaly például Babarczy Eszter A mérgezett nő, most januárban pedig Han Kang Nemes teremtmények című kötete tartozott ebbe a kategóriába.
2021 januárjában a bookline-on és nagyváradi könyvesboltokban vásároltam, valamint ajándékba is kaptam a következő könyveket:
Bookline:
1. Radnóti Miklós összegyűjtött prózai írásai, Osiris Kiadó, 2007
2. Péter I. Zoltán, Ady és Léda. Egy szerelem története, Noran Libro, 2006
3. Tabéry Géza, A halott liliom. Válogatott elbeszélések, Palatinus, 2000
4. Han Kang, Nemes teremtmények, Jelenkor, 2018
Plusz… egy zöld bögrét is kértem (ami sokkal szebb, mint vártam).
Dávid Könyvesbolt Nagyvárad:
5. Zsolt Béla, Duna-parti nő, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007
Illyés Gyula Könyvesbolt Nagyvárad:
6. Nagy Andor, Tavasz Váradon, Holnap Könyvek, Nagyvárad, 2020
Ajándék:
7. Kőrössi P. József, Zsákutca két irányból ‒ Köszönjük neked, Kondukátor!, Kossuth Kiadó, 2020