Hervay költészete, ha úgy tetszik, a megláttatott idő: az éppen aktuális kérdések történeti voltára mutat rá azáltal, hogy olyannyira érzékenyen viszonyul mindenhez, ami éppen történik. Végletességében és abszurditásában tökéletes ez a költészet és ez a sors ‒ mint metafora. Vegytiszta képlet: lehetetlen gyermekkor, ahonnan kinőve egyetlen hitelesnek tűnő lehetőség mindaz, ami szembenáll ezzel a gyermekkorral. Ráébredés arra, hogy ez a világ is hazug, ezzel párhuzamosan egy ellehetetlenülő, de végig egységében őrizni próbált magánélet, betegség, embertelen méretű tragédiák, külső és belső száműzöttség, a hasonló sorsokkal való szolidarizálás, a száműzöttség kimondása mint utolsó értelmesnek tűnő tett. És mindennek a végigírása: tudósítás erről a mások helyett leélt életről.”
(Balázs Imre József a kötethez 1998 októberében írt előszavából)

1934. október 10-én, nyolcvanhét évvel ezelőtt született Hervay Gizella költő, író, műfordító, Szilágyi Domokos első felesége.

Régóta szerettem volna Hervay több versét elolvasni egy kézzel fogható gyűjteményes kötetben, mígnem 2019 márciusában éppen ebben a kiadásban találtam rá a verseire a megyei könyvtárban.
A képen látható, Az idő körei. Összegyűjtött versek (Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 1999) című kötetnek végül idén örültem meg, a nagyváradi könyvmentők egyik nyári vásárán.