Winston háta mögött a teleképből áradó hang még mindig az öntöttvasról és a Kilencedik Hároméves Terv túlteljesítéséről fecsegett. A telekép egyszerre volt vevő- és adókészülék. Akármilyen hangot idézett elő Winston ‒ az egészen halk suttogáson kívül ‒, a készülék felvette. Sőt: ameddig a fémlap látómezején belül tartózkodott, nemcsak hallhatták, hanem láthatták is. Azt persze nem lehetett tudni, hogy egy adott pillanatban éppen megfigyelik-e az embert. Bizonytalan volt, hogy a Gondolatrendőrség milyen gyakran és milyen rendszer szerint kapcsolódik be egy-egy magán-teleképkészülékbe. Még az is elképzelhető volt, hogy mindenkit állandóan figyelnek. Mindenesetre akkor kapcsolódhattak be akárkinek a készülékébe, amikor csak akartak. Az embernek abban a tudatban kellett élnie ‒ s abban a tudatban is élt, ösztönné vált megszokásból ‒, hogy minden hangját hallják, s kivéve, ha sötét van, minden mozdulatát megfigyelik.”(1984)

1950. január 21-én hunyt el George Orwell angol író, újságíró, kritikus.

Valódi neve Eric Arthur Blair volt.
Rudyard Kiplinghez hasonlóan ő is Indiában született (1903-ban), majd miután elvégezte középiskolai tanulmányait a neves Eton magánkollégiumban, visszatért Indiába, és a burmai rendőrségnél szolgált. Öt év elteltével felmondott, mert nem értett egyet a gyarmatpolitikával.
Baloldaliságát a spanyol polgárháború erősítette meg, ő maga is harcolt az aragóniai fronton, meg is sebesült, és az itt szerzett tapasztalatoknak köszönhetően alakult ki benne megmásíthatatlan ellenszenv a kommunizmus és a Szovjetunió iránt.
Legismertebb regényei, az Állatfarm (1945) és az 1984 (1949) tökéletesen tükrözik álláspontját.