Évekkel később García Márquez úgy idézte fel ezt az időszakot, hogy a hazaérkezését követő napon leült az írógépéhez, ahogy azt minden nap tette, azzal a különbséggel, hogy »ezúttal tizennyolc hónapig fel sem kelt onnan«. A regény megírása valójában alig több mint egy évet vett igénybe ‒ 1965 júliusától 1966 augusztusáig dolgozott rajta számos megszakítással ‒, mégis mindig kitartott a tizennyolc hónap mellett; talán éppen azért, mert valójában életének tizennyolc évét emésztette fel a könyv. Plinio Mendozának így beszélt legfőbb gondjáról: »Nagyon jól emlékszem a napra, amikor nagy nehezen befejeztem az első mondatot, és rémülten kérdeztem magamtól, mi a fészkes fene jön ezután. Valójában, amíg rá nem találtam a gályára az őserdő közepén, nemigen hittem, hogy bárhová is kilyukadhat ez a történet. Onnantól kezdve azonban valamiféle lázas önkívületben zajlott az egész, ami mellesleg igen szórakoztató is volt.«
Vagyis csak akkor kezdett fellélegezni, amikor már kész volt az első tíz oldallal, és megírta azt az epizódot, amelyben az első José Arcadio Buendía a trópusi őserdőben egy spanyol gályára bukkan ‒ ekkor győződött meg végre arról, hogy a varázslat ezúttal nem fog elillanni. Ez minden bizonnyal a munka első hetében történt, amikor az író még a szabadságát töltötte. Az előző öt év terhei kezdtek lehullani róla. Úgy tervezte, nyolcszáz gépelt oldalt fog írni, s ezt csökkenti majd le körülbelül négyszázra ‒ mint később kiderült, nem is tévedett nagyot.
” (Gerald Martin, Gabriel García Márquez. Egy élet, Magvető Kiadó, 2009)

1927. március 6-án, 94 évvel ezelőtt született Gabriel García Márquez Nobel-díjas (1982) kolumbiai író, újságíró.

A Márquez iránti rajongásomról, és Száz év magány című, leghíresebb regényéről, melyet évente újraolvasok, a Könyvajánló menüpontban olvashattok.