A novella, a rövid elbeszélés Hemingway életművének mennyiségileg jelentékeny, minőségileg talán legmaradandóbb műfaja. Novellákkal kezdi írói működését, alapozza meg hírnevét; pályájának első szakaszát ez a műfaj határozza meg; az életmű második részében, mintegy a harmincas évek közepétől a novellista Hemingwayt háttérbe szorítja, majd szinte végképp elhallgattatja a regényíró.
Novellisztikus zsengéire, korai folyóirat- és antológiapublikációira célozva Hemingway egyszer így nyilatkozott: »Általam elismert és magaménak vallott műveim azok, amelyek a Három elbeszélés és tíz költemény című kötetemben, illetve azóta jelentek meg.« Más alkalommal viszont maga is úgy vélte, első igazi kötete A mi időnkben.
Az utókor inkább e második nyilatkozattal ért egyet.

(Sükösd Mihály, Jegyzetek Hemingway novelláihoz)

1899. július 21-én, százhuszonkét évvel ezelőtt született Ernest Hemingway irodalmi Nobel-díjas amerikai író, újságíró.

Nagyon sokáig csak az Akiért a harang szól és a Búcsú a fegyverektől című regényeit ismertem, aztán 2015-ben felfedeztem Hemingway novelláit is, ennek a szép kis vaskos kötetnek köszönhetően, amelyet a Magyar Helikon adott ki 1970-ben, és amelyet szintén a piliscsabai Quintus Antikvárium nagyváradi könyvvásárán szereztem meg 2015 novemberében. Ma már inkább választom a novelláit, mint a regényeit, például a Macska az esőben az egyik kedvencem.
A kötet több okból is értékes. Egyrészt a kiadás miatt, hiszen egy Hemingway összes művei könyvsorozat hét kötetéből a legelső, másrészt pedig olyan fordítók nevei miatt, mint Déry Tibor, Ottlik Géza, Réz Ádám vagy Sükösd Mihály. Számomra elsősorban az adja az értékét, hogy a négy részből ‒ A mi időnkben (tizennégy novella), Férfiak nők nélkül (tizenhárom novella), A győztes nem nyer semmit (tizenhárom novella), Önálló kötetbe fel nem vett novellák (nyolc novella) ‒ az első három rész Hemingway három önálló, először 1925-ben, 1927-ben és 1933-ban megjelent novelláskötete.