Különösen sokat gondolok Ágira, a kishúgomra mostanában. Nem láttam évek óta már. Sokáig egy kisvárosban lakott, a nagy fekete hegy tövében, most egy idegen ország messzi székhelyén él a férje mellett. Nagyon szeretjük egymást, így hát alig levelezünk. Erős ez a szeretet, nincs szükség levélbeli bizonyítékokra, évente egyszer-kétszer, ha írok, évente ötször-hatszor ír. De sokszor gondolunk egymásra, sokszor fülelünk egymás felé. Ismerjük egymást, pedig alig éltünk együtt hét-nyolc évet életünk elején, nyolcéves volt s én tizenkettő, mikor elszakadtunk. Izgalmas gyerekkor volt az, háború vonult, és forradalmak táncoltak körülöttünk.
Egy nagy kaszárnya mellett laktunk, ahol folyton cserélődtek a katonák, s folyton harsogott a trombitaszó. S mindig mást harsogott. A nagy palota közelében laktunk, lépcsőin a nap minden szakában, esőben és napsütésben éljenzett, lebzselt, várt a nép, hajbókolt, vagy ítéletet hozott a hatalom. A történelemben ácsorogtunk, vastag betűs újsághírek közt játszottunk a palota előtti téren.
Mostanában különösen sokat gondolok Ágira, s ha rágondolok, egy mondat lejtését hallom, izgatott kislányhang mondja a mondatot s indulatba hoz. Mikor a hangot hallom, mindig este van, és ég a lámpa. Ha a hangot hallom, az asztalnál apa ül, kigombolt, fakó katonakabátja mögül kifehérlik az ing.
A mondat lejtése kísért, a szavakat keresem. Lehajtom a fejem, hallgatózom
. (...)
(Radnóti Miklós, Ikrek hava. Napló a gyerekkorról, 1940)

1914. május 23-án, 107 évvel ezelőtt született Erdélyi Ágnes újságíró, író, költő.

Írásai összegyűjtött formában az Arckép szavakból című kötetben, 2020-ban váltak először hozzáférhetővé a Jaffa Kiadónál, Bíró-Balogh Tamás szerkesztésében. A kötet borítóhátoldalán olvasható: „életében megjelent két kötete ma gyakorlatilag fellelhetetlen ‒ alig maradt fönn belőlük példány ‒, írásainak más része napilapok megsárgult hasábjain lappang, a kéziratból közölt szövegek pedig soha nem jelentek meg korábban.”