Érdekes, most, ötven évvel később, milyen másképp érzem mindezt ‒ annak ellenére, hogy nem is próbálom megérteni azt, ami értelemmel nem felfogható. De most tudom, hogy mindenkinek van rendeltetése, és azt el kell fogadni. Ha megértettük, hogy az élet nehéz és a szenvedés szükséges, akkor élni már nem olyan keserves, és a szenvedés is elviselhető ‒ mert fejlődni csakis fejlődés által lehet, és a szenvedés által értékesebbek leszünk. Tehát meg kell tanulni örülni a szenvedésnek! Erre csak sokkal később jöttem rá.

1918. január 14-én született gróf Edelsheim Gyulai Ilona, Horthy István kormányzóhelyettes özvegye.

„Micsoda történet! Főszereplője nagy és tragikus történelmi események résztvevője volt, melyekről olyan szerényen számol be, hogy az több mint bájos. Szenvedélyesen rekonstruál, és helyesbíti a téves történelmi értékeléseket, illetve amiket ő annak vél. Állhatatos, de sohasem harsány. Intelligens írásán átsugárzik szívjósága és gyöngédsége. Könyvének számos lapján egy immár eltűnt, sőt mindörökre eltűnt világ elevenedik meg. Nem is annyira önmagáról, mint inkább férjéről és férjének szüleiről kíván portrét festeni. Ez arra vall, amit Goethe egyszer úgy nevezett: »die Höflichkeit des Herzens« ‒ a szív udvariassága. Egész élete, melyet e könyvbe sűrített, a jellem diadaláról szól. Egy rendkívüli asszony memoárja ez.” ‒ írta a 2010-ben az Európa Könyvkiadónál megjelent kötetekről John Lukacs magyar származású amerikai történész.