Rettenetes és nyomasztó gondolat, hogy nincs többé kedvem az íráshoz. Mióta az analyzissel behatóan foglalkozom, és minden ízében elemezem az öntudattalan lelki életemet, nincs többé szükség rá, hogy írjak. Pedig az analyzis csak szenvedést hoz, keserű életismeretet és kiábrándulást. Az írás pedig gyönyört ad és kenyeret. Mégse! Nehezen megy, aggályokkal. A születő gondolatot mintegy csírájában megöli a kritika. A legbelső elintézendő ügyeimet pedig nem tudom papírra tenni. Az az érzés gátol, hogy mások éppolyan tisztán olvasnak benne, mint én az írók írásaiban, én, a psychoanalitikus. ‒ Mégis vaserővel kényszerítem magam, hogy írjak, írnom kell. Ha nem is lesz számomra többé az írás életműködés soha, legalább legyen játék. Játszanom kell, ha nem is mulatok, mert ez ad csak esélyt rá, hogy valaha sok pénzt keressek.
Nos, az 1912-i nyár!

1887. február 13-án született Csáth Géza író, orvos, pszichoanalitikus, pszichiáter, Kosztolányi Dezső unokatestvére.

Saját naplója mellett legjelentősebbnek tartott írása az Egy elmebeteg nő naplója, amelyben egy paranoiában szenvedő nő kórképét ismertette.
Huszonhárom évesen kezdett el morfiumot használni, hogy kitapasztalja annak tudatmódosító hatásait, és hamar rá is szokott.
Pantopon (ópiumot tartalmazó készítmény) túladagolásában halt meg mindössze harminckét évesen, ugyanabban az évben, mint Ady Endre.