Augusto Roa Bastos a huszadik század hatvanas éveiben kirobbanó, a kontinens határait messze túlszárnyaló hatású latin-amerikai irodalom kevésbé divatos, de kortársai által a legnagyobbak közé sorolt alakja.
1917-ben született Paraguayban, Dél-Amerika egyik legszegényebb országában, ahol az indián lakosság aránya olyannyira jelentős, hogy nyelvük, a guarani, az ország második hivatalos nyelve.
Élete nagy részében száműzetésbe kényszerül, Buenos Airesben írja meg életművének jelentős részét, többek között az 1960-ban megjelent
Embernek fiá-t, amely meghozza számára az igazi, latin-Amerikán túlmutató sikert. Yo, el Supremo (Én, a Legfőbb) című regényét az irodalomkritika a kontinensen szinte önálló műfajjá váló diktátor-regények csúcsteljesítményeként tartja számon.
Amikor Argentínában is katonai diktatúra veszi át a hatalmat, Franciaországba megy, a Toulouse-i egyetemen tanít. 1989-ben a spanyol nyelvű irodalmak legrangosabb díjával, a Cervantes-díjjal ismerik el munkásságát. Ugyanebben az évben megbukik a paraguayi diktatúra, s Roa Bastos végleg hazatér.
2000. április 26-án hal meg szülővárosában, Asunciónban.

1917. június 13-án, 104 évvel ezelőtt született Augusto Roa Bastos paraguayi regény- és novellaíró.

2018 májusában olvastam először Embernek fia című regényét, a megyei könyvtárból kölcsönöztem ki. Teljesen elvarázsolt a stílus és a történet is, és Roa Bastos, akit a mágikus realizmus kiemelkedő képviselőjének (Gabriel García Márquez és írónemzedéke előfutárának) tartanak, rögtön a szívembe lopta magát. Igazi felfedezés volt ez a könyv!
Tavaly bookline-ról megrendeltem a regényt, és nagyon jónak tartom ezt a Noran Librónál 2008-ban megjelent kiadását (én egy régebbi kiadásban olvastam). Védőborítóján ‒ a borítóhátoldalon és a fülszövegben is ‒ minden alapvető információt megtalálunk, amit a regényről és írójáról tudnunk kell/tudnunk érdemes.
Hamarosan újra szeretném olvasni, és jó lenne más regényeivel is hasonlóképp megismerkedni, de sajnos egyelőre nem sikerült rájukbukkannom.