Már kisdiákként szülővárosom halhatatlan fia emlékének a szolgálatába szegődtem. Vasárnapról vasárnapra a Csonkatoronyban kiállított irodalmi ereklyéknek lettem őrizője. Alkalomadtán a hálás látogatóknak apró történeteket meséltem a tárlókban lévő tárgyakról, a molyrágta lúdtollról, a sétabotról, a Tompa adományozta csibukszárról, a fiókban maradt báli meghívókról. Ha kitartóbb volt az érdeklődés, életének egy-egy fejezetét a helyi hagyományok odaillő történeteivel egészítettem ki.
Később úgy fordult sorsom, hogy ezt a közösségi ügyeletet hivatalból kellett ellátnom. A szalontai Arany Múzeum vezetőjeként reám hárult az a szomorúan felemelő feladat, hogy e háború dúlta irodalmi emlékhely anyagát rendbe téve, a román szocialista állam, valamint közületek és magánszemélyek anyagi és eszmei hozzájárulása révén új dokumentumokkal, művészi alkotásokkal gazdagítsam és a modern muzeológia elvei szerint rendezzem át.
Az itt töltött évtized életem legszebb és pályám igen gyümölcsöző szakasza. Ekkor kezdtem a költőt, anyanyelvünk e felülmúlhatatlan művészét a magam számára is felfedezni, maradandó alkotásait megismerni, s a szülőhely átalakuló hagyományaival huzamosan és elmélyülően foglalkozni.
(...)”

1817. március 2-án született Arany János költő.

A fenti részlet Dánielisz Endre Arany-emlékek Nagyszalontán című, 1984-ben, a Kriterion Könyvkiadónál megjelent kötetének előszavában olvasható.
Dánielisz Endre irodalomtörténész, pedagógiai író 1956 és 1966 között volt a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum igazgatója.