Ebben a regényében a krimi nagyasszonya neki igencsak szokatlan terepre téved: a hatvanas évek Londonjába, hippik és művészek közé. Híres nyomozója, Hercule Poirot és regényíró hasonmása, Ariadne Oliver is meglehetősen idegenül mozognak ebben a környezetben. Mert például mi vagy ki a harmadik lány? Erre Mrs. Oliver tudja a választ: »Harmadik lányt keresünk kényelmes második emeleti lakásba, saját szoba, központi fűtés, Earl’s Court« ‒ olvassa fel a hirdetést. Ilyen »harmadik lány« jelenik meg Poirot reggelije közben, hogy a segítségét kérje, mert lehetséges, hogy gyilkosságot követett el. De Norma Restarick nem fejti ki részletesebben, mire gondol, hanem elrohan, hiszen a kis belga »túl öreg, senki sem mondta, hogy ilyen öreg.«
Poirot-t tehát a hiúsága is nyomozásra sarkallja. De ha még az sem biztos, hogy gyilkosság történt, akkor honnan kezdjen neki? Szerencsére a mosdatlan művészek és a bársonymellényes, hosszúhajú világfik ugyanolyanok, mint régen a keménykapalos urak. Ariadne Oliver hathatós segítségével végül fényt derít a büntettre, és Norma is bocsánatot kér: »Nagyon udvariatlan megjegyzés volt. És nem is volt igaz...«
A regényt új fordításban jelentetjük meg.

1976. január 12-én halt meg Agatha Christie angol író, „a krimi koronázatlan királynője.”

Dedinszky Zsófia fordításában, az Európa Könyvkiadónál jelent meg 2009-ben a fotó csinos kis kötete, én 2013-ban vásároltam meg. Ez volt az első történet, amit Christie-től olvastam.