A mai magyar öregek jól emlékezhetnek még arra a megdöbbenésre, amely Ady »érthetetlen« verseit fogadta, s ma már maguk is alig értik, hogyan lehetett ezeket a verseket érthetetlennek tartani. Ady célja igazán az volt, hogy látva lássák, senki nem tett nála őszintébb vallomásokat életéről, szenvedélyeiről, és Petőfi óta senkinek nem volt hasonlóan komoly szándéka, hogy verseivel megváltoztassa, felforgassa a magyar világot. Ha szimbólumokhoz nyúlt, ezt nem gőgös elzárkózásból tette, hanem azért, hogy múlhatatlan formába öntse verseinek aktuális tartalmát. Ezért nevezhetem meghökkentő vallomásai ellenére is a legerkölcsösebb költőnek.

1877. november 22-én született Ady Endre.

Az idézet Benedek Marcell Az olvasás művészete című kötetéből való (Gondolat Kiadó, 1985), amely fejezeteiben természetesen még számos alkalommal utal a költőre, aki nagyváradi újságíró is volt, sőt, előbb volt nagyváradi újságíró, mint költő ‒ illetve mint az a költő, akiről a fenti sorok írnak.
Az elmúlt években naponta olvastam Ady verseit, élettörténetének megismerésével párhuzamosan pedig megszerettem és
meg is értettem ezeket. Minél többet olvastam róla, vele kapcsolatban, annál közelebb került hozzám, és ma már az első költők között szerepel, akiktől bármikor olvasnék.
A képen látható kötet,
Ady Endre regényes életrajza Nagyváradon (Noran Libro Kiadó, 2007) szintén egyike azoknak a polcaimon található értékes köteteknek, amelyek átfogó jelleggel foglalkoznak egy (nem csak) irodalomtörténeti alakkal, témával. Különlegessége számomra abban rejlik, hogy az első könyv volt, amit a nagyváradi újságíró Adyról olvastam (a megyei könyvtárból kölcsönöztem ki 2019-ben), és abban is, hogy az egyik legnépszerűbb munkája szerzőjének, a tavaly áprilisban elhunyt Péter I. Zoltán helytörténésznek, Ady-kutatónak.
Olvasmányos, élvezhető formában, dokumentumok és fényképek segítségével ad egy átfogó képet az újságíró Ady Endre nagyváradi éveiről.
2020 májusában vásároltam meg bookline-on.