2021 első félévében huszonnégy könyvvel gazdagodtam, melyeket bookline-ról vagy a nagyváradi Könyvmentők Egyesülettől szereztem be, vagy az Eladó könyvek Nagyvárad facebook oldalán találtam meg, illetve ajándékba és recenzióba is kaptam közülük, sőt, egy nyereményjátékon is szerencsém volt.
Természetesen, ahogy azt minden, beszerzésekkel kapcsolatosan eddig összeállított bejegyzésben megemlítettem, többségükben olyan könyvekről van szó, amelyeket már olvastam vagy olvasni szeretnék, mert olyan írók könyvei, akiknek a neve régóta sokat jelent számomra. Mellettük szerepel a listán néhány olyan könyv is, amelyek nem is olyan sokkal ezelőttig számomra még teljesen ismeretlen kortárs szerzők művei voltak (Han Kang, Szederkényi Olga). Az ő esetükben vállaltam a kockázatot, hogy előzetes elolvasás nélkül, csupán a pozitív visszhangok hatására vásárolok. Megérte.

JANUÁR

1. Radnóti Miklós összegyűjtött prózai írásai, Osiris Kiadó, 2007
2. Péter I. Zoltán, Ady és Léda. Egy szerelem története, Noran Libro, 2006
3. Tabéry Géza, A halott liliom. Válogatott elbeszélések, Palatinus, 2000
4. Han Kang, Nemes teremtmények, Jelenkor, 2018
5. Zsolt Béla, Duna-parti nő, Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007
6. Nagy Andor, Tavasz Váradon, Holnap Könyvek, 2020
7. Kőrössi P. József, Zsákutca két irányból ‒ Köszönjük neked, Kondukátor!, Kossuth Kiadó, 2020

FEBRUÁR

8. Matatias Carp, Holocaust Romániában. Tények és dokumentumok a romániai zsidók pusztulásáról ‒ 1940-1944, Primor Kiadó, é.n.
9. Mózes Teréz, Bevérzett kőtáblák, Literator Könyvkiadó, 1993
10. Rózsa Ágnes, Jövőlesők. Nürnbergi lágernapló 1944-45, Kriterion Könyvkiadó, 1971
11. Ota Kraus – Erich Kulka, Halálgyár, Kossuth Könyvkiadó, 1958
12. Georges Duby – Andrée Duby, Jeanne d’Arc perei, Európa Könyvkiadó, 1989
13. Jeanne Bourin, Abélard és Héloise, Gondolat Kiadó, 1969
14. Heinrich Böll, Ádám, hol voltál?, Kossuth Könyvkiadó, 1957
15. Kuncz Aladár, Fekete kolostor. Feljegyzések a francia internáltságból, Irodalmi Könyvkiadó, 1967
16. Daniel Kehlmann, A világ fölmérése, Magvető Kiadó, 2019
17. Szederkényi Olga, Irodalmi popikonok, Helikon Kiadó, 2020

MÁRCIUS

18. Zsolt Ágnes, Éva lányom, 21. Század Kiadó, 2019
19. Durica Katarina, Városi rókák, Piros Hó Kiadó, 2020

ÁPRILIS

MÁJUS

20. Gabriel García Márquez, Nem azért jöttem, hogy beszédet mondjak, Magvető Kiadó, 2011
21. Pusztaszeri László, Karády és Ujszászy. Párhuzamos életrajz történelmi háttérrel, Kairosz Kiadó, 2008
22. Pusztaszeri László, Álltam a hídon. Karády Katalinról, Nap Kiadó, 2002
23. Kövi Pál, Erdélyi lakoma, Kriterion Kiadó, 1980
24. Boros Botond, A Markoláb, K.u.K Kiadó, 2021

JÚNIUS